Elő szokott-e fordulni Önnel, hogy amikor beszélget valakivel és annak a valakinek a véleménye nem egyezik az Önével, az kivált Önből valamilyen kellemetlen érzelmi reakciót?
Annak a reakciónak az intenzitása és jellege az enyhétől akár a “meg akarom ölni”-ig skálán mozoghat. 
De ránézett-e már arra, hogy valamilyen mértékig miért piszkál minket az, amikor valaki mást gondol, mint mi?
Egyik oldalon értjük, hogy mindenki másképpen gondolkozik (ami hasznos is, mert együtt többet tudunk látni), de a másik oldalon a helyzettől függően ez zavarhat is minket. Olyan, mintha titokban abban hinnénk, hogy csak nekünk van igazunk és a többi ember téved.
De még ez sem lenne gond önmagában. A dolog még ettől is mélyebb.
Azért birizgál, bánt, bosszant, ingerel, dühít, stb. valamilyen formában másoknak a szemlélete, mert a gondolatainkkal azonosulunk. Ez azt jelenti, hogy azt hisszük, hogy mi gondoljuk azokat a gondolatokat, azok a személyes gondolataink, rólunk szólnak, belőlünk fakadnak, a mi részeink… szóval, azt hisszük, hogy mi vagyunk azok a gondolatok!
S ez nem túlzás, amikor azt írom, hogy azt hisszük, hogy a gondolatok vagyunk.
Természetesen nyilvánvaló, hogy nem mi vagyunk a gondolatok, de azokban a szituációkban, amikor reakciókba lépünk, elfelejtjük azt. Máskülönben nem érintene minket a dolog, ugye?
Tehát nem pusztán kommunikáljuk a nézőpontunkat, hanem (mivel azonosulunk vele) offenzívnak éljük meg mások szavait és meg próbáljuk védeni magunkat (és a legjobb védelem a támadás, ugye? ).
S amikor az identitásunkat a gondolatainkból merítjük, akkor a másokra is aszerint tekintünk, amilyen gondolataik vannak, és így nem látjuk a(z élő)lényüket, akik valójában.
Így, amikor bármilyen konfliktusban részt veszünk, valójában soha nem az emberek vesznek össze, hanem egymás gondolatai (a gondolatai, amelyeket igaznak és személyesnek vesznek).
És az is érdekes, hogy (ha őszinték vagyunk) a legtöbb vitának, nem az igazság kiderítése a célja, hanem a másik fél legyőzése.
Úgyhogy, ha egy olyan helyzetben találja magát, amikor fára tudna mászni mások szóbeli megnyilvánulásai miatt (de olyankor is érdemes, amikor mások szavai “rezonálnak Önnel” - úgy értve, hasonlók a gondolataik, mint az Öné), és szeretné tudatosítani, mi folyik ott, akkor feltehet magának ilyesmi felvilágosító kérdéseket:
- Miben hiszek, ami ezt a reakciót kiváltotta belőlem?
- Magam részévé tettem ezt a hiedelmet?
- Rólam szól ez a hiedelem?
- Honnan/hogyan jutottam ehhez a hiedelemhez?
- Fontos ez a hiedelem?
- Igaz ez a hiedelem?
- Komolyan kell vennem, hallgatnom/figyelnem kell rá?
- Ki lennék enélkül a hiedelem nélkül?
- Mi van valójában itt?
- Stb.
S ez még csak az egyik példa a sok közül, ahogyan a gondolkodással (észrevétlenül) felülírjuk a valóságot.
Ha szeretné felfedezni, milyen csodálatos világ rejtőzik a gondolkodáson túl, örömmel találkozok Önnel a Varázslat és a csodák online programon is, ahol két fő dologgal fogunk foglalkozni: a teremtéssel és a valóság direkt érzékelésével.
Köszönöm!
Új hozzászólás