A sztorik ereje (kivonat a Varázslat és csodák program egyik leckéjéből)

Ha olvastad a “Tanulj meg meditálni egyszer és mindenkorra!” könyvemet, akkor ott az első valóságvizsgáló gyakorlat az volt, hogy ránéztünk, mit takar az, amit mi úgy hívunk, hogy az életünk…

De nem kell ahhoz meditálnod, hogy lásd, hogy az életünk különböző történésekből áll. Az életünk egyszerűen nem más, mint a különféle sztorijaink sorozata, ahol mi vagyunk a főszereplők. (Legalább is az ego-elménk szerint. Maga az “énünk” is csak egy sztori arról, kik vagyunk. A nem-elménk szerint az életünk a mindenen túli virágzó tiszta létezés, a tudatosság, a teljesség, a szabadság, az igazság, a szeretet, a feltétel nélküli boldogság, az intelligens életerő…, de természetesen ezek csak szavak, a valóság a szavakon túl van és körülírhatatlan).

Ha megkérnélek, hogy mesélj valamit az életedről, akkor miről beszélnél? Nos, nem valamilyen sztorikat arról, mit csináltál, mivel foglalkoztál, kivel éltél és milyenek voltak a kapcsolataid, mik történtek veled, mit gondoltál és éreztél, mit tapasztaltál, mit tanultál, mire vágytál, mit értél el, milyen kudarcokon vagy problémákon keresztül mentél, mi volt jó és mi volt rossz, mi volt fontos neked, stb.?

S amikor azt szeretnéd, hogy megváltozzon az életed, lényegében azt szeretnéd, hogy megváltozzon az életed sztorija, pl. a sztorit a pénztelenségről szeretnéd a pénzes sztorival kicserélni… Egyszerűen egy szebb sztorit szeretnél és ezzel nincs is semmi baj, mindannyian ezt szeretnénk.

Ennek a programnak egyik célja is, hogy kézzelfoghatóan jobb életed legyen. De azt is fontos látni, hogy attól, hogy szépnek vagy éppen csúnyának ítéled az életedet, mindkét esetben pusztán sztoriról van szó.

Ezért a programon meg fogok neked mutatni egy olyan nézőpontot is, ahol lényegtelen milyen a sztorink, mert ahogy majd látni fogod, nem attól függ a boldogságunk vagy a szenvedésünk.

De először nézzük meg, miért annyira fontosak nekünk a sztorijaink!

Az elme alapja a memória. A memória nélkül nem tudnánk működni. Az emberi memória nem úgy tárolja az adatokat, mint a számítógép memóriája, vagy az emlékeink sincsenek elrendezve úgy, mint pl. a fizikai tárgyak a polcokon, hanem különböző kapcsolatokon keresztül. Azaz úgy tudunk megjegyezni valamit, hogy azt valamihez kapcsoljuk.

Egyetlen emlék sem különállóan, elszigetelten létezik. Az új információkat az elménk automatikusan különböző kritériumok szerint (amelyek szintén valamilyen gondolatok) beleilleszti a már meglevő tudásunkba.

Így jön létre a memória hálózatunk, hiszen egy-egy emlék több mindenhez kapcsolódik. Ez a hálózat egyre összetettebb (ahol újabb gondolatok kombinációi jöhetnek létre) és a tapasztalataink által változik a struktúrája. S bármilyen struktúra létrejöhet, ezért mindenki másképpen gondolkozik.

Egy egyszerű példa: Attól függően milyen konklúziókhoz jutottunk, a szerelem a fájdalomhoz vagy éppen az örömhöz kapcsolódhat a számunkra (és az igen kihat az életünkre).

De ezek az emlékeink (a gondolataink, a meggyőződéseink, az értékeink, a következtetéseink, az elképzeléseink, a preferenciáink, a döntéseink, az értékeléseink, a bírálásaink, stb. - igen, mindezek az emlékeink, hisz emlékszünk rájuk) nemcsak különböző módon kapcsolódnak egymáshoz, hanem össze vannak fonódva különböző sztorikba is.

Az elme egyszerűen sztorikban gondolkozik (s ez az oka annak, hogy az életünk a sztorik (mesék? ) sorozatából áll. Ezért is lehet könnyebben megjegyezni valamit egy történésen keresztül, mint simán felsorolva.

Továbbá, az emlékezetünk nem pusztán a száraz gondolatokat/sztorikat tárolja, hanem azt is, ahogyan azokat megéltük, azaz az érzésekkel, az érzelmekkel és a többi érzékszervi érzékelésekkel együtt (mint belső képek, hangok, kinesztetikus észlelések…).

Tehát, amikor felidézünk egy-egy emléket, nemcsak gondolatilag/szavakban emlékszünk, mi történt, hanem tulajdonképpen újra át is éljük azt. Ez hasznos dolog, mert az életünk során tudunk gazdagodni különböző (hétköznapi vagy akár különlegesebb spirituális) élményekkel, megtapasztalásokkal, meg természetesen ez hasznos a gyakorlati életünkben is, ha emlékszünk arra, hogy a dolgoknak milyen a kinézete, az íze, a hangja, a szaga, a tapintatása, az érzete stb.

De a nagy helyzet az, hogy mi történt valójában (vagy egyáltalán történt-e valami ), az elménkkel sosem fogjuk megtudni!

Nekünk az a valóság, ahogyan szubjektív módon megéljük, és amit belőle megtapasztalunk.

Ugye sokkal több dolog történik az egész valóságban, mint amit észlelünk (vagy fel tudunk fogni) belőle?

(Vagy éppen nem történik semmi, attól függően, melyik végéről nézünk rá. Ezt is egyébként meg fogod tapasztalni a program során.)

S a tapasztalatainkat a legnagyobb részben az formálja, hogyan értelmezzük a valóságot, azaz mit gondolunk róla, vagyis milyen sztorikat hozunk létre róla!

Sőt, mi több, a sztorijaink igazából nem azt írják körül, ami valójában történik, hanem fordítva: amit gondolunk, hogy történik, az szó szerint kreálja számunkra azt a valóságot. Hiszen az a valóság a számunkra, amit tapasztalunk. S ismét, azt tapasztaljuk, amit mesélünk magunknak (miközben általában figyelmen kívül hagyjuk a sztorinkon kívüli valóságot).

S nem utolsósorban az elme nem akármilyen sztorikat gyárt, hanem úgy tálalja őket, hogy van bennük a velük való azonosulás is, ami személyessé teszi őket. Így olyan benyomásunk van, mintha velünk történtek volna. S ez még jobban megnehezíti azt, hogy átlássunk vagy változtassunk rajtuk.

Ma már köztudott, hogy a memóriánk úgy működik, hogy az emlékeinket nem egy az egybe kiszedjük belőle, hanem minden alkalommal, amikor visszaemlékezünk valamire, azt az elménk újra rekonstruálja, felépíti. Így minden alkalommal, amikor mesélünk arról, mi történt a múltban, kicsit másképpen mondjuk (kicsit másképpen emlékszünk rá).

És azt is tudjuk, hogy az emlékezetünk nem tökéletes, nem teljesen megbízható. (Ha úgy gondolod, hogy igen, akkor mondd meg nekem, mit ebédeltél 3 nappal ezelőtt! ).

Szóval, sokkal több dolgot elfelejtünk, mint amire emlékszünk, nem így van?

S amire emlékszünk, arra sem biztos, hogy jól emlékszünk rá, ugye?

(Bár, nekem nagyon jó az emlékezetem, mert nemcsak arra emlékszek, ami történt, hanem néha arra is emlékszek, ami meg sem történt. ).

Sőt, az emlékeink módosulhatnak, mert idővel kiderülhet, hogy valamit félreértettünk és az új megvilágításban megváltoztatjuk a régen “megtörtént” sztorijainkat.

Illetve az sem mindegy, hogy kinek meséljük az életsztorijainkat, nem? Van amikor kihagyunk belőlük vagy éppen hozzáadunk részeket, vagy szépítünk rajtuk.

Én például szeretem, amikor a bátyám meséli a történeteit, mert úgy tudja előadni őket, hogy szét tudom röhögni magam, pedig amikor megtörténtek vele, nem biztos, hogy akkor annyira viccesnek élte meg (főleg amikor az élete forgott kockán).

De szerintem mindannyian szeretjük a történeteket (főleg az izgalmasakat, az érdekeseket, a humorosokat, legyenek azok tragédiák vagy komédiák) pont azért, mert az elménk sztorikban gondolkozik. Unalmasak azok a filmek is, ahol semmi nem történik, nemde? És unalmas az élet is szórakozás nélkül.

De ami a lényeg: Az egyik sztori sem igaz!!! A valóság és a sztorik róla két különböző dolog.

Tehát, a sztorik nem írják körül az objektív valóságot. Viszont a sztorik (tapasztalati szinten) kreálják a szubjektív valóságot!

Erre döbbentem rá, amikor egyik alkalommal összevesztem a párommal (biztos “életbevágó” dologról lehetett szó, ha már nem is emlékszem, min ) és beindult a sztorialkotó gépezetem, ami (szokásosan) elmondta nekem, mit jelentett a páromnak a viselkedése és mi van a szavai mögött, és arról is mesélt, hogy én milyen nem kedves ember vagyok, stb. Nos mondanom sem kell, nem volt jó érzés.

De utána, nem tudom, hogy miért, eszembe jutott egy olyan gondolat is, hogy mi lenne, ha mást gondolnák a helyzetről. S ki is próbáltam tudatosan más/tetszetősebb sztorit mesélni arról, hogy mi történt. Valami olyasmire gondoltam, hogy a párom törődik velem, ezért haragszik rám és magamról is szebb gondolatokat gyártottam. Rögtön észrevettem a változást, ahogy el kezdtem másképp érezni magam!

Ennyi lenne az egész és máris minden jó és szép? Maga a történés ugyan nem változott meg, de a tapasztalatom igen. S mivel megváltoztattam a nézőpontomat, más (sokkal szívélyesebb) lett a viselkedésem, ahogyan megközelítettem a páromat, amire ő is pozitívan reagált. S el lehetne képzelni, hogy nem “happy end” lett volna a történésnek a vége, ha a fejemben fenntartottam volna a negatív sztori mesélést.

Pozitív vagy negatív sztori - az egyik sem igaz önmagában, mi tesszük igazzá és megvalósítjuk. (Miért lenne igazabb egy negatív sztori egy pozitívnál vagy éppen fordítva? Bárhogyan értékelhetünk egy helyzetet. Az a helyzet nem tartalmazza a sztorinkat, mit gondolunk róla, ugye?)

Tetszőlegesen és szabadon, bármit gondolhatunk.

S mivel amúgy is folyamatosan sztorikat gyártunk, akkor miért ne használhatnánk ezt a képességünket a javunkra, és miért ne olyan sztorikat gyárthatnánk, amelyektől jól éreznénk magunkat, amelyek által nyugalommal (szeretettel, bátorsággal…) tudnánk cselekedni és főleg amelyek gyakorlatilag is olyan eredményeket produkálnának az életünkben, amelyekre vágyunk?

Néhány következő leckében arról lesz szó, hogy hogyan változtathatjuk meg hatékonyan a sztorijainkat (és általuk nemcsak a belső tapasztalatainkat, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, hanem a valódi dolgokat is, amelyekre vágyunk, elérjük ebben a kézzelfogható fizikai világban).

Nos, ez nem ennyire egyszerű, hiszen igaznak, logikusnak, hihetőnek tűnik, amit az elménk mesél, és már mélyen hiszünk is benne. Ezért több kreatív megközelítést fogunk alkalmazni a nem kívánt sztorijaink felülírására.

Az új pozitív sztori mesélése a régi negatív helyett nem önámítás, hanem az egyik eszköz a sok eszköz közül, amit ebben a programban be fogok mutatni neked ahhoz, hogy megteremtsd az életedben, amit szeretnél.

Azonban, a programban nem maradunk az eszközök használatánál, hanem ennél mélyebbre is fogunk menni. Megnézzük, milyen a valóság mindenféle sztori nélkül is. S Úristen, ott rejlik az igazi csoda és varázslat!

Mi a Varázslat és csodák online program? >>>